2012. október 13., szombat

Mystery Case Files: 13th Skull

Nem emlékszem, hogy játszottam-e a sorozat többi részével, de már találkoztam velük. 
Összességében ez a játék nekem nem tetszett. Főként, mivel idegenkedem az élőszereplős játékoktól: ha csak az összekötő részekben jelennek meg, még úgy-ahogy rendben van, de hogy a játék során többször is jelen vannak, és beszélgetni is kell, hát ez már nekem nem jön be, jobban szerettem a rajzolt szereplőket. A játék magyar változatával játszottam, de valahogy ez sem hozta meg hozzá a kedvemet. A tárgyhasználatok sem voltak mindig egyértelműek, voltak benne elég furák is. A mini játékok vegyesek voltak, volt köztük elég jó, de volt túl nehéz is, a szerencsére itt is volt lehetőség a kihagyásukra. A kereső lapok rendben voltak. Végülis voltak benne jobb részletek is, de nekem nem jött be. A bonuszt pedig nem sikerült végigvinnem, de nem is bánom igazán. 
: