2010. július 29., csütörtök

Cake Mania - Lights, Camera, Action!

A keresgélős játékok mellett a nagy kedvenceim a kiszolgálós játékok.
Ezek közül is egyik fő kedvenc sorozatom a Cake Mania. Ez a játék az 5. rész.
 Fő feladat: a vendégek, vevők kiszolgálása. 3 helyszínen szorgoskodhatunk: cukrászdában tortákat készítünk,
pizzériában pizzákat és tésztákat sütünk-főzünk
és egy butikban ruhákat árulunk.
Először csak párféle dolgot használunk, de ahogy egyre előbbre jutunk, egyre bővül a választék. Lehetőségünk van vásárolni is, amivel egyrészt fejleszthetjük a berendezést, illetve bővíthetjük a kínálatot.
Különböző vevőket kell kiszolgálnunk, akik persze egy idő után türelmetlenkednek. Ha megunják a várakozást, pontlevonást okozhat, vagy éppen ki kell dobnunk az elkészült tortát, mert a következő vendég mást kér.
Meghatározott időre és megfelelő bevétel elérésével tudunk befejezni egy-egy pályát.

A Gipsy's Tale: The Tower of Secrets

Ez a játék lett az új kedvencem.

Kombinált tárgyhasználós játék. A grafika nagyon szép.

A keresés egyrészt szöveges meghatározás alapján történik

, illetve gyakran több dolgot kell megtalálnunk ahhoz,
hogy egy fontos tárgyhoz jussuk, ami előrejutásunkat segíti. Ezeket jó sokszor használnunk is kell.
Időnként elég sokat mászkálgatunk ahhoz, hogy mindenre ráleljünk. Fontos, hogy beszélgessünk a felbukkanó emberekkel, esetleg egyéb lényekkel, mert a továbbjutáshoz szükségünk lehet a párbeszédekben elmondottakra - angoltudás előnyt jelent...

A keresések mellet különféle logikai (összeillesztő, egyéb kirakó stb.) feladatokat kell megoldani, amik ki is hagyhatóak (mint általában a legtöbb játéknál), de - szerintem - nem érdemes, mert nagyon jó kis feladványok.
Összességében nagyon jó, izgalmas játék. Közepes, sőt inkább egy picit nehezebben végigvihető.

2010. július 25., vasárnap

Agatha Christie: 4:50 from Paddington

Ezt a játékot is végigjátszottam.

Kezdő játékaim közé tartoztak a sorozat előző darabjai.
Újdonság ebben a játékban az, hogy most nem Hercule Poirot nyomozását, hanem Miss Marple-ét követhetjük végig. Persze ez végülis csak annak tűnik fel, aki sok Agatha Christie regényt olvasott (mint pl. én), és leginkább, ha jobban szerette az öreg hölgy nyomozásait.
A grafika és a zene a játékban hűen tükrözi  az AC regények hangulatát.
A játék egyszerű, hagyományos keresgélő. A keresgélés angol szómegfelelők alapján történik, az egyes részeknél az utolsó néhány tárgy neve csak a többi megtalálása után jelenik meg.

A keresgélések színhelyére többször vissza kell térnünk - mint a nyomozásoknál általában - ezért ez egy idő után picit unalmassá teszi a játékot. 1-1 rész után összevetjük a bizonyítékokat, nyomokat

ill. különféle mini játékot, fejtőrőt kell megoldanunk (pl keresgélünk táskában, papírfecnikből levelet rakunk össze...)

Összességében könnyen lejátszható, egyszerű játék. Viszont annak, aki hozzá van szokva a tárgyhasználós összetett keresgélős játékokhoz, annak ez már akár gyengécskének is bizonyulhat. Ennek ellenére nekem tetszett, csak egy picit rövidnek tűnt.

2010. július 14., szerda

Flux Family Secrets - The Rabbit Hole



Ez a játék is nagyon tetszett. (Nem is vagyok elfogult, ugye? De hát nagyon szeretem az ilyen játékokat.)
Az előző részhez hasonlóan ez is egy összetett tárgyhasználós keresgélő játék, mely változatos színhelyeket.
Egyrészt tárgyak részeit kell megkeresnünk képek alapján, majd ha összeáll a részekből az egész, használnunk is kell. Az alkatrészek nem mindig egy helyen találhatóak. Emellett minden résznél angol alapján is keresgélnünk kell. A tárgyhasználás általában logikus, de gyakran sokat kell törnünk rajta a fejünket.
A grafika nagyon szép. A kereső színhelyek változatosak, a logikai feladványok furfangosak.
Közepes nehézségű, a rendelkezésre álló segítséggel végigjátszható. A Collector Edition pedig végigjátszást is tartalmaz, ami nagy segítség, ha végképp elakadnánk menetközben, és a játék feladása mellett döntenénk.
A Bonus játék pedig visszaidézi az előző játék történelmi színhelyeit.