2011. július 16., szombat

Vampíre Saga - Welcome to Hell Lock

Ezzel a játékkal kapcsolatos vegyes érzéseim, illetve időnként fenntartásaim voltak.
A grafika és a az egész játék hangulat sötét, hátborzongató. Ennek ellenére szerintem azért a játékrészek grafikája szépen kidolgozott, habár tartalma a játék hangvételéből adódóan nem túl szimpatikus, borzongató.
Kivéve az összekötő képregényszerű részt, mert az grafikailag egyáltalán nem tetszett.
A tárgyhasználós részekhez a hozzávalókat általában ráérzéssel, instrukciók alapján kell meglelni. A használatok értelemszerű adják magukat. 
Szerencsére vannak hagyományos, listás, szómegfelelő alapján történő keresőlapok is. Egy problémám volt, velük, hogy többször ismétlődtek, és szinte egy-az-egyben ugyanazokat a dolgokat kellett megtalálni.
Hiányoltam a mini játékokat, mert azok valahogy kimaradtak, viszont a legtöbb HOG szerves részét képezik.
A játék menetét eleinte nehezen tudtam követni, gyakran nyúltam a Hinthez, ami elég szájbarágós, mivel a tárgyhasználatot is mutatja, igaz villogó nyilak formájában, jelezve, hogy merre érhető el.
Egy idő után viszont rátaláltam a bal alsó sarokban lévő fotó albumra és rájöttem, hogy a felvillanó fényképezőgép, illetve a helyszín lefényképezésével a lehetséges helyeket gyűjtögetjük össze. Az album tk. térképfunkciót tölt be, mivel jelzi, milyen feladatunk van az érintett helyszínen: a fogaskerék tárgyhasználatot, a vibrálás keresőlapot, a rubint pedig rubin lelőhelyét jelzi (melyet végig gyűjtögetünk a játék során).
Szóval összességében elvoltam ezzel a játékkal is. Nem sorolnám a legjobbak közé, de vannak tőle rosszabbak is.
i







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése